MEGÉRKEZTEK !
Nitsch György 2006.03.22. 15:44
2006 03. 21-én DÉLUTÁN MEGÉRKEZTEK AZ ELSŐ MAGYAR JAS-39 EBS HU GRIPEN VADÁSZGÉPEK.
Várva-várt nap érkezett el a Magyar Légierő történetében.
Nem sokkal 14 óra után átrepülték a "kerítést" és valamivel 15 óra előtt meg is érkeztek a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra az első magyar felségjelet és a Puma század üvöltő pumafejét viselő JAS39 Gripen típusú vadászrepülőgépek.
Fogadásukra MiG-29 trojka emelkedett a levegőbe, némi, de feszült várakozás után 8 magyar gép dörgött át a fejünk fölött. Az érkező gépcsoportot a MiG-trojka vezette, mögöttük az 5 új Gripen vadászrepülőgép süvöltött át ék-alakzatban. Amíg a MiG-ek kiborítottak leszálláshoz és végrehajtották azt, a Gripenek újra áthúztak a beton fölött, immár lépcső-formációban.
A fényképek tanúsága szerint 14 óra 56 perckor történt meg az egyszeri és megismételhetetlen: először érintette a kecskeméti bázis betonját magyar felségjelű Gripen. Az első leszállást a jelenlévők - tekintet nélkül rendfokozatra, beosztásra illetve állami funkcióra - tapsa fogadta, és ez jelezte, hogy valóban korszakalkotó pillanatok tanúi lehettünk.
A rendben földetért repülőgépek egyes oszlopban gurultak végig előttünk a betonon, majd először elfoglalták állóhelyeiket a zónában. A parancsra, egyszerre történt hajtóműállítást követő csendben a Puma század parancsnoka jelentette Juhász Ferenc honvédelmi miniszter úrnak a sikeres átrepülés és megékezés megtörténtét. A kabinokból kiszálló pilótákat az elöljárók és kollegák, bajtársak meleg kézfogásai, vállropogtatásai fogadták. Ezután következik majd a gépek átvétele,majd megindul a rendszeres munka, melynek célja az új repülőgépek mielőbbi hadrendbe állítása.
Kecskemét - Budapest 2006 március 21.
|