OLDWINGS - PILÓTÁK ÉS REPÜLŐGÉPEK.

  Új:   2012 Augusztus 20: villanások a levegőben.

 

 

 
LÁTOGATÓIM
Indulás: 2005-06-18
 
ÓRA
 
LINKEK
 
ZENE
 
KÓBORLÁS ÉS EMLÉKEK A HÁRMASHATÁR-HEGYEN
KÓBORLÁS ÉS EMLÉKEK A HÁRMASHATÁR-HEGYEN : Kóborlás és emlékek a Hármashatár-hegyen.

Kóborlás és emlékek a Hármashatár-hegyen.

Nitsch György sr.  2012.05.19. 20:23

80 év telt el azóta, hogy az első repülni vágyó madárember gépbe ült, és

megtörtént az első kapavágás a szent cél érdekében: repülőéletet lehelni

a Hármashatár-hegy lankáira.


         A magyar vitorlázórepülés történetében előkelő hely jutott a Budapestet ölelő Hármashatár-hegynek. Elődeink felismerték az időjárási és domborzati viszonyok egymásra hatásait, és azok pozitív szerepét a vitorlázórepülés fejlődésében.

           Eleinte a Hegyen kialakuló sportrepülésben vezető szerep jutott a lejtő menti vitorlázásnak, hiszen itt volt érzékelhető először az emelőterek kialakulása folytán a repülések időtartamának megnövekedése. A Hármashatár-hegy pedig olyan domborzati viszonyokkal rendelkezik, hogy szinte bármely széliránynál van kihasználható emelőtere.

            Ennek megfelelően viharos sebességgel épültek a repüléshez szükséges objektumok a kezdetekkor természetesen fenn, a Hegy tetején.

            Ezeknek próbáltam utánajárni, sétálni, mászni, úttörni, és amit tapasztaltam….hát nem a legrózsásabb.

         Mindenesetre a tapasztalatom az, hogy a hagyományosnak tekinthető, betonnal kombinált termésköves technológia meglehetősen időt álló. Sikerült bejutnom a Petőfi Sándor Repülőiskola (leánykori nevén HMNRA) területére, és az ott készített képek bizonyítják, hogy a nyolcvan év távlatában is felismerhetőek a régi hangárok.

            Megint dödögésre ad okot, hogy ugyebár késdobálót, becsületsüllyesztőt, és új verziójában fittness-centert bárhol lehet építeni….de ezeket a hangárokat újjáépíteni már nem. Iszonyatos önrablásnak tartom az értékek pusztulását nézni, illetve a szándékos pusztítást. Mindkettőre találtam példát.

           A hegytetőn összesen 4 db startrampa-maradványt találtam, amelyeket a széliránynak megfelelően használtak, persze a faburkolatok nélkül. Azokat már réges-régen eltüzelték. E létesítmények az annak idején gumikötéllel végzett indítások elengedhetetlen kellékei voltak.

          És végre egy emléktábla, ami emlékezteti az arra járót arra, hogy ez a hely volt a magyar hegyvidéki vitorlázórepülés egyik bölcsője, ahol 1933-ban kezdődött el a rendszeres repülés. A táblát egy emlékoszlopon helyezték el. Számomra rejtély, hogy miért a legmagasabban álló II. VH.-s légvédelmi bunker közvetlen közelében….

          Ennek a korszaknak külön fogalmat jelentő útvonala volt a „Szuszogó”, amely a leszálló helyként szolgáló Vöröskő-vár illetve a környező sík terep és a Tetőn elhelyezkedő starthelyek közötti összeköttetést jelentette.

           Ami persze hétköznapi nyelvre lefordítva a gépek feltolását, vállon felcipelését, illetve szállítókocsin való felvonszolását jelentette. A Dodge-Wippon a jólét non plus ultráját jelentette, amikor felhúzta a gépeket (néha többet is egyszerre) de mindig embersebességgel.

           Sajnos, ez az út is csak önmaga árnyéka…gondoljuk meg, átlag fesztávnyi széles volt, mára visszahódította a természet, illetve vízmosássá vált.

          Én azért zsenge pilótajelöltként megmásztam, mikor idősebb és kajla társaim felküldtek a „csűrőpumpáért” a tetőre…..az olvasó elképzelheti azt a sátáni kacajt, ami a visszatérésemkor fogadott….de ez már egy későbbi időszakra eső történet….

            És jött a termikek és a csőrlések időszaka, ami tkp. a mai napig tart.

       Megjelentek a csörlő agregátorok, amelyek egy csapásra feleslegessé tették a gumiköteles starteljárást, és egyben megkönnyítették a repülőnövendékek életét. Nem kellett annyit cipekedni, és többet lehetett repülni. Fejlődésnek indult a „síkvidéki” repülés, és minden sík terepen hangárok létesültek.

            Így két különböző terep jött létre a HHH-tól Ény-ra, a hegyek karéjában, a „földnyelv” és az „alsó terep”, amelyek közrefogták, közrefogják a Vöröskő-várat.

            A repterek üzemeltetése külön klubok feladata és joga volt, de ezek a klubok testvéri együttműködésben, testvéri viszonyban álltak egymással.

       Az Újlaki hegy alatt épült egy hangár, amelynek üzemeltetését a Postás Repülőklub felügyelte egészen a földnyelven történő kiképzés megszüntéig,  Ennek a klubnak voltam tagja magam is.

          A hangár mai állapota siralmas. Ablakai befalazva, szerkezetei meglehetősen avítt állapotúak. De vidáman leng a tetején a szélzsák, amely a siklóernyősök számára jelent információt a szél sebességét és irányát illetően. Az oldalán a szerencsétlenül járt siklósok emléktábláival.  Ezt az ún. „felső hangárat” ma a siklóernyősök birtokolják, ők tekintik bázisuknak.

            A környék, azon túl, hogy apró kis turistaösvények jöttek létre, taposódtak ki a hegyek tövében, semmi változás nincs. A Vöröskő-vár oldalában most a siklóernyősök gyakorolnak, ott alakítottak ki maguknak leszállóhelyet.

            Innen lefelé visz az út az alsó terep irányába, itt volt és van a nagyobb élet.

           És a reptér Vadaskert felőli oldalán egy újabb emlékmű az itt repült és eltávozott pilóták emlékére. Az emlékmű talapzatán mindig van virág. Rajta kisebb-nagyobb táblákon a nevek. Egész történelem. Nem akarom itt részletezni, a fényképeken láthatóak a feliratok.

            Ez az egyszerű kereszt és környéke bizonyítja, hogy vannak nem felejtők és felejthetetlenek.

          A „lenti hangár”  és a volt lakókörletek látványa megannyi élményt idéz fel, régmúlt táborok, viharok, jó cimborák….na és a Hoffher-traktor….mind egy-egy villanás.

               Nagyon szeretnék még sok repülőgépet látni a Hármashatár-hegy felett.

 

                    Budapest, HHH, LHHH  2012, 04. 28

 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
MENÜ
 
ÉGI LESZÁLLÓPÁLYA
 
BUDAPEST
 
BUDAPESTI KÉPEK
 
KECSKEMÉT
 
KECSKEMÉTI KÉPEK
 
PÁPA
 
PÁPAI KÉPEK
 
SZOLNOK
 
SZOLNOKI KÉPEK
 
TÖKÖL
 
TÖKÖLI KÉPEK
 
KÜLÖNLEGESSÉGEK
 
FOTOGALÉRIÁK
 
VIDEÓ_ARCHÍVUM

JAS-39 ÜNNEPI ÁTADÁS 2006.03.30 16.1MB

JAS-39 LANDING TO LHKE 16.6MB

MIG-21 LANDING TO LHKE 2.9MB

SU-22 M3 LANDING TO LHKE 2MB

F-16 LANDING TO LHKE 2.3MB

F-16 TAKE OFF FROM LHKE    1.2 MB

AN-26 TAKE OFF FROM LHKE 3.7MB

MIRAGE 2000 TAKE OFF FROM LHKE 3.9MB

MIG-29 VS. F1 RED BULL CAR 3.8MB

f

/EAWMV.wmv

 

 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG