OLDWINGS - PILÓTÁK ÉS REPÜLŐGÉPEK.

  Új:   2012 Augusztus 20: villanások a levegőben.

 

 

 
LÁTOGATÓIM
Indulás: 2005-06-18
 
ÓRA
 
LINKEK
 
ZENE
 
HAZAI LÉGTÉR - ÍRÁSOKBAN
HAZAI LÉGTÉR - ÍRÁSOKBAN : Jubileum Szarvas-Kákán

Jubileum Szarvas-Kákán

Nitsch György sr.  2012.06.26. 08:31

        Ebben az évben 10. alkalommal jött létre a Szarvasi Repülőbarátok Találkozója.


A

Szarvasi Repülőbarátok X. Találkozója.

 

 

A címben szereplő X. szám is mutatja, hogy a találkozó elérte azt a bűvös számot, ahonnan már hagyományt teremtettünk.

Repülőbarátainkkal ismét jó hangulatú, repülésekkel tarkított meeting sikeredett annak ellenére, hogy a „konkurrencia” rendesen ránkszervezett: Kisapostagon (Dunaújvárosban) repülőnapot szerveztek. Ebből az a tanulság, hogy idejében meg kell ütni a „nagydobot”!

A repülőtérről: Szarvastól D-re Káka térségében elhelyezkedő nem nyilvános le- és felszállóhelynek minősülő, lánykorában mezőgazdasági reptérként funkcionáló terület, 550 m hosszal és 250 m szélességben.  Iránya 90/270 fok. A tavasz folyamán innen szállították el azt az An-2-est, amelyet félig agyonvert a jég, „jóakaratú” látogatók műszertelenítették, magyarul: szétrabolták.

Vissza a találkozóhoz.

Reggel, a szükséges rekvizitumok kihelyezése idején gyönyörű felhőtlen kék ég fogadott bennünket.  Ami gondot okozott, az a szél volt. A szél iránya +/- 25-30 fokos változásokkal 360 fok volt, és maradt is a nap folyamán. Sebessége fél nyolckor 10-12 m-es, ez a nap végére gyakorlatilag szélcsendig csökkent.

Megtapasztalva a meglehetősen kellemetlen szélviszonyokat, a starthelyet a pálya félhosszánál alakítottuk ki, mérsékelve a földi gurulások hosszát. A szélzsák és a leszállójel kihelyezése. A rádiókapcsolat felélesztése után jelentettük be az üzemnapot, 09.00 órától Napnyugtáig.

Felállítottuk a technikai és a VIP sátort, mert a tűző Nap nem használt sem az embereknek, sem az anyagoknak. 

Megjelentek, és 10.00-ra települtek a meghívott közreműködők, a modellezők, az aprónép szórakoztatására egy pár póniló. Ők a nap folyamán nagy népszerűségre tettek szert a kilátogató kisebb-nagyobb gyerekek körében.

Hamarosan bejelentkezett a Szolnokról felszállt 2 db Falke, a HA-1256-os, és a HA-1279-es. A 09-es pályát használva 5 perces időközzel 10.20-kor húzott át a reptér felett az 56-os, majd iskolakör után leszállt.

Ekkor már bebizonyosodott a pálya „kétirányúsításának” haszna… a 79-es is 09-ről közelített, mert akkor még 20 fokos volt a szélirány, de mire áthúzott a reptér felett, 345-350-re változott, így már a 27-es pályairány szerint kellett leszállítani.

A helyi lakosság számára ez a találkozó mindig attrakció, hála a szarvasi tömegkommunikációnak (rádió, televízió, sajtó) megindult a kíváncsi kicsik és nagyok áramlása a reptérre. És itt meg kell említeni a látogatók fegyelmezettségét…egyetlen esetet kivéve nem kellett a látogatókat a kihelyezett kordon tiszteletben tartására figyelmeztetni, és ez a korábbiakhoz viszonyítva igen jelentős előrelépés.

A hőmérséklet emelkedésével érezhetővé vált a megjelenő száraztermikek turbulenciája is, ez nehezítette a gépek le-és felszállásait. És a folyamatosan érkezők közül sokan bizony repülni is szerettek volna, úgy hogy a Falkék bizony több órát a levegőben töltve vitték a város fölé, a gyönyörű panorámájú arborétum, a holt Kőrös, vagy éppen a nemrég átadott víziszinpad megtekintésére az érdeklődőket.

Negyed kettő körül bejelentkezett a HA-1256-os Falke, pilótái útvonalazás közben ejtették útba repterünket, nálunk töltöttek egy órát, ásványvíz és néhány szendvics elfogyasztása mellett jót beszélgettünk.

Az óra ketyeg, az idő megy, folytatni kellett útjukat, felszállás és egy áthúzás után eltűntek a horizonton.

Nem sokkal ezután bejelentkezett a 123.500-on a 35-27-es MOVIT, Dunakesziről érkezve. Különleges repülőgép, az ultrakönnyű, ultra szépségű SILENT-2. Gondolja meg az olvasó – pilótájával együtt összesen 300 kg.

Egy korábbi alkalommal Hármashatár-hegyről láttam felszállni, korábban is fényképeztem. A pilóta, Gergely Sándor nagy büszkeséggel mutatta be a repülőgépet, különös tekintettel különleges hajtására, amely a hátán elhelyezkedő, ki-bebillenthető motor, egytollú !!! légcsavarral. A légcsavar másik lapátját ellensúly helyettesíti, és az egész a motor, tehát az egész gép méreteinek csökkentését szolgálja. Kérdésemre válaszolva azt mondta, hogy egy tank benzinnel „akár New Yorkig elrepülne” , illusztrálva ezzel a motor csekély fogyasztását.

Felszállása után, amely igen dinamikus volt, 200 m-en behúzva a motort, futóművet, 2000 m-ig termikelve távozott Dunakeszi irányában. Szépséges madár!

Délután ismét jó barátokkal találkoztunk. Bejelentkezett és leszállt nálunk a 10-01-es ApolloFOX, Kiskunlacházáról. Egy kötelékben repültük végig a PUMA Rally-t, itt ismerkedtünk meg és innen származik repülőbarátságunk. A fiúk megígérték, hogy minden évben eljönnek a szarvasi találkozóra.

És újabb szépség….egy SINUS 33-67-es lajstromjellel, Békéscsabáról. Ez a repülőgép is az UL kategóriába tartozik, 100 LE-s ROTAX motorjával 210 km/órával utazik. Könnyed, csak a műanyag-szendvics technológiára jellemző tükörsima felületekkel, hosszú szárnyakkal. Ebből a szempontból nagyon hasonló volt a SILENT-2 höz.

A érdeklődő közönség azonnal a szívébe fogadta ezt a gépet, szépsége ellenállhatatlan.

És érkezett a meleg ellátmány….a minden földi jóval megfejelt pásztortarhonya….nem is maradt belőle.

Közben eltelt a nap, a rendületlenül sorban álló várakozókkal a két Falke szinte folyamatosan a levegőben volt, csak a ki-és beszállások, illetve a tankolások idejére volt egy kis szünetük.

Mintegy a végszóra megjelent, bejelentkezett egy kétüléses és egy egyszemélyes motoros sárkány. Ők is leszálltak, pihentek egy sort, megették, amit meg lehetett, megitták, amire szükségük volt, baráti jókívánságok után felszálltak és elmentek, mert már igencsak közeledett a Napnyugta.

Melegített az ApolloFOX, melegített a SINUS, starthoz engedély a felszállásra…előbb a SINUS, majd a FOX, indultak haza. Természetesen egyik sem mulasztotta el a tisztelgő áthúzást.

Végül utoljára a HA-1256-os, és a HA-1279-es Falke távozott. Fáradságos, de gyönyörű nap állt mögöttük, és….sajnálhatják azok akik nem voltak ott. Ugyan ígérték, hogy jönnek, de két nagy testvérrel (Foci-EB és Kisapostag) nagyon nehéz konkurrálni.

Miután helyre tettük a repülőteret, és az visszalényegült legelővé….már besötétedett. A jól végzett munka örömével néztünk egymásra, ha még élünk…

Jövőre, velük, velünk ugyanitt!

 

 

 

                            

 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
MENÜ
 
ÉGI LESZÁLLÓPÁLYA
 
BUDAPEST
 
BUDAPESTI KÉPEK
 
KECSKEMÉT
 
KECSKEMÉTI KÉPEK
 
PÁPA
 
PÁPAI KÉPEK
 
SZOLNOK
 
SZOLNOKI KÉPEK
 
TÖKÖL
 
TÖKÖLI KÉPEK
 
KÜLÖNLEGESSÉGEK
 
FOTOGALÉRIÁK
 
VIDEÓ_ARCHÍVUM

JAS-39 ÜNNEPI ÁTADÁS 2006.03.30 16.1MB

JAS-39 LANDING TO LHKE 16.6MB

MIG-21 LANDING TO LHKE 2.9MB

SU-22 M3 LANDING TO LHKE 2MB

F-16 LANDING TO LHKE 2.3MB

F-16 TAKE OFF FROM LHKE    1.2 MB

AN-26 TAKE OFF FROM LHKE 3.7MB

MIRAGE 2000 TAKE OFF FROM LHKE 3.9MB

MIG-29 VS. F1 RED BULL CAR 3.8MB

f

/EAWMV.wmv

 

 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG